Eszköztárunk

Hogyan, milyen eszközökkel szerezzük meg a vendégeket?

Abban egyetérthetünk, hogy vendéget szerezni nem egyszerű dolog. De nekünk megvannak erre az eszközeink: minden internet és egyéb kommunikációs eszközt alkalmazunk - persze tesszük mindezt csehül - hiszen Csehországból akarunk vendégeket.
Legfontosabb eszközünk az a 12 cseh nyelvű portál, melyet mi üzemeltetünk, mi szerkesztünk és írunk. Lebonyolítunk minden, az oldalakról generálódó megkeresést. Melyek ezek? E-mailek, az élő chat-en érdeklődők, a telefonos megkeresések akár szóban, akár Viberen. És ebből lett az évek folyamán a több tízezer vendég
- Önön múlik, jut-e belőlük Önhöz is...
Minden évben a csehek számára új, hazai fürdőhelyeket keresünk. Ha akad ilyen, és ismereteink alapján az jó eséllyel eladható, akkor elkészítjük néhány nap alatt az adott helyről az új weboldalt és indulhat az értékesítés.
És mindez az új szolgáltatónak egyetlen fillérjébe sem kerül! Csak és kizárólag a közvetített vendégek után kérjük a 10-15%-nyi bruttó jutalékunkat.
Hogyan működik? A vendéggel mindent lekommunikálunk, az megérkezik Önhöz, közvetlenül fizet a helyszínen vagy esetenként előre és utána üdül. Ha minden jól megy, és mindenki teszi a dolgát legjobb tudása szerint, akkor a vendég vissza fog térni. Ennyi.
Ha érdekli, kattintson a tetszőleges képre és megtekintheti az adott oldalt, eldöntheti beleillik-e szolgáltatása valamelyikbe, esetleg más megoldás lenne a nyerő...


Hunguest Hotels Zrt.
A szállodalánc magyar szállodáiba közvetítünk egyéni és csoportos vendégeket. A legtöbb vendég Bükfürdőre, Zalakarosra érkezik.

Hegykő
A csehek egyik kedvelt úti célja. Előny: az egész évben üzemelő fürdő. Itt többféle szállástípust kínálunk.

Győr - Rába Quelle
A győri fürdő magas színvonalú szolgáltatásai és közelsége miatt is kedvelt egy napos úti cél. Ide több száz csoportot közvetítünk.

Magyarország gyógyfürdői on-line
Az oldal a magyar fürdőkről szól. Ez talán az egyedüli cseh oldal, ahol a fürdőket online térképen és egy helyen találja a cseh látogató. Kapcsolódó blogbejegyzés

Mosonmagyaróvár
A mosomagyaróvári fürdő és szálláshelyei igen kedveltek a csehek körében. Itt általában 2-3 éjszakát töltenek el a csehek.

Turisztikai hírek cseheknek
Ezen az oldalon turisztikai híreket publikálunk, illetve minden olyan információt, ami utazásra stimulálhatja a látogatót.

Sárvár és Bük
Sárvár és Bük is nagyon ismert a csehek körében. Ezt az oldalt e két fürdőnek szántuk - nem kis sikerrel.

Lipót
A 2017-ben indított lipóti oldal már az első éveben is szép számmal generált a fürdő szálláshelyeire cseh vendégeket.

Zalakaros
Zalakarost sem kell bemutatni a cseheknek. Ide is számos vendéget közvetítünk - keresettek a szállodák és jól felszerelt apartmanok.

Budapest
Kedvelt úti cél Budapest. Erről az oldalról tömegesen közvetítünk vendégeket egyes all inclusive éttermekbe

Mobilházak Magyarországon
Kedveltek az összkomfortos mobilházak is. Elsősorban Bükfürdőre, Sárvárra és a Balatonra érkeznek vendégeink.

Balaton
Az oldal régi, de mint az egyetlen, kevés vendéget hoz. Az okokat tudjuk, igyekszünk orvosolni őket - de sajnos nem rajtunk múlik.